#hun Instagram Photos & Videos

hun - 534k posts

Top Posts

Latest Instagram Posts

  • Belgrád elsőre furcsának, fejletlennek tűnt, szürke épületekkel és zsúfolt utakkal. A vezetett városnéző túrák után viszont már egész másképp tekintettem mindenre. Túlélők, kitartóak, ragaszkodóak. Ha érdekel mi történt 1999-ben Budapesttől alig pár száz kilométerre, a következő pár sor neked szól:
•
Nemsokára lesz pontosan 20 éve a NATO bombázásnak, amely több mint 2 hónapon át tartott. Eleinte előre jelezték a lakosoknak, melyik épületet/utcát/hidat fogják érni a bombák az éjszaka folyamán, később már véletlenszerű helyekre (civil épületekre is mint pl egy helyi rádióállomásra), bejelentés nélkül érkezett a támadás. Utak, sínek, otthonok semmisültek meg. Az emberek a pincéikben aludtak, majd reggel dolgozni mentek, hisz az élet nem állhatott meg. Könnyen megtörténhetett azonban, hogy este már nem tértek haza a megszokott időben. Mindennek alig 20 éve. •

A konfliktus, amely mindezt megelőzte, hosszabb egy instagram posztnál. Viszont a tény, hogy a történelem során több, mint negyvenedszerre építették újra Belgrádot, lenyűgöző. Nyüzsgő, barátságos, természetközeli várost ismertem meg, ahova bármikor visszajönnék.💎

  • 203 7 21 April, 2019